2015. május 31., vasárnap

Hajápolási rutinom

Sziasztok! :)

Ma a hajápolásról lesz szó. Többen kérdezték már, hogy mitől ilyen sima/fényes a hajam, mit csinálok vele. Erre mindig azt válaszoltam, hogy semmit, mert tényleg semmi extrát nem csinálok vele. Most az apró trükköket írom le, amiket alkalmazok minden hajmosásnál.

Kifésülést segítő spray, színvédő sampon és balzsam
Ezeket a termékeket használom. Mivel festett a hajam, színvédős sampont szoktam választani. Próbáltam már más márkát is, de attól nagyon töredezett lett a hajam, úgyhogy én ennél maradok. Ezt a három terméket együtt akciósan sikerül megvásárolnom, aminek nagyon örültem.

Először a sampon: csak a hajtövekre szoktam tenni, a fejbőrömet megdörzsölöm vele és a hajvégekre már csak a habból teszek. A hajvégeket nem szabad erősen dörzsölni, mert vizesen könnyebben eltöredeznek.

Aztán jöhet a balzsam: ezt csak a hajam közepétől lefelé, a hajvégekre szoktam tenni. Ezt érdemes minél hosszabb ideig rajta hagyni, ezalatt szoktam mosakodni, illetve az arcomat radírozni, meg ilyesmik. Legutoljára szoktam a balzsamot leöblíteni, lehetőleg minél hidegebb vízzel, mert ez segít a pórusokat összezárni.




A maradék vizet kinyomkodom a hajamból. Utána nem esek neki törölközővel, nem szabad dörzsölni, mert vizesen könnyebben törik a haj (ezt már mondtam... de ez a kulcsa a dologoknak :D ).
Nem is sima törölközőt szoktam használni hanem egy ilyen turbán szerű dolgot. Ez szerintem egy kis varrással házilag is megvalósítható egy régi törölközőből. Nem vagyok túl jó magyarázásban, de találtam egy ábrát arról, hogy hogyan kell ezt használni. Íme:







Egy egyszerű törölköző is jó, de az nekem mindig leesik a fejemről, nem tudom elég ügyesen feltekerni.
A turbánt rajta szoktam hagyni a fejemen egy darabig, legalább fél órát. Ezzel a fejemen rohangálok otthon, de senkit nem zavar. :) Azért szeretem mert felszívja a felesleges vizet, de nem rongálja a hajamat. Miután leveszem, fújok rá a kifésülést segítő, regeneráló sprayből és kifésülöm (óvatosan a hajvégektől kezdve). Ezt a terméket nem kell kimosni a hajból és nagyon jó az illata szerintem.

Esténként szoktam általában hajat mosni és nedves hajjal fekszek le aludni, reggelre megszárad. Ezért nagyon ritkán szárítom hajszárítóval. Ha valahova megyek, akkor természetesen megszárítom, de olyankor mindig érzem rajta, hogy sokkal rosszabb tapintású.

Mivel olyan a hajam, hogy bármiféle formázást kirúg magából (hiába próbálom göndöríteni, fél óra múlva szögegyenes) nem nagyon roncsolom másféle hővel sem. Alaphelyzetben teljesen egyenes, így hajvasalót se használok. Ha mégis megpróbálkozom begöndöríteni (teljesen feleslegesen), akkor mindig valami éjszakai, hő nélküli módszert próbálok ki. Ezzel is óvom a hajam. Ha mégis muszáj hajszárítót, hajvasalót használni, mindig használjatok előtte hővédő terméket.

Tudom, hogy nem tesz jót, ha túl sokszor mosom a hajam, de 2-3 naponta muszáj vagyok megmosni, mert nagyon zsírosodik. Erre még keresek valami jó módszert, a szárazsampon nekem nem sokat segít. Ha van valami jó ötletetek írjátok meg. :)

Remélem hasznos volt ez a bejegyzés. :)

Dóri

2015. április 1., szerda

Húsvéti / tavaszi dekorációk

Sziasztok :)

Tudom, rég nem írtam, bocsi, de az érettségi  közeledtével egyre kevesebb időm van. Gondoltam rá, hogy készítek egy Facebook-os oldalt ahol gyorsabban tudok megosztani Veletek dolgokat. Írjátok meg, ha szerintetek jó lenne egy ilyen.

Na de a mai bejegyzés témája mi más lehetne mint a húsvéti és tavaszi dekoráció. :)

Szeretném megmutatni Nektek, hogy én hogyan díszítettem tavasziasra a szobám, illetve egy-két ötletet mutatnék.

Az plafonról ágakat lógattam le (apukám metszette a fákat, akkor szereztem őket), Az ágakra pedig krepp papír virágokat drótoztam.
A virágok tavaly készültek, így ezekről nincsenek külön képek. A krepp papírt egyforma méretű téglalapokra vágtam és tetszés szerint 4et vagy 6-ot egymásra tettem, majd legyező formában összehajtogattam. A közepén összedrótoztam, nem túl szorosan, de úgy, hogy jól tartsa. A papír végeit kicakkoztam, hogy virág-szerűbb legyen az eredmény, majd a rétegeket egyesével óvatosan felhajtogattam az összedrótozott közepe felé. A szirmokat elrendeztem, a virágok közepébe egy-egy gyöngyöt ragasztottam. Végül elrendeztem őket az ágakon.


















Az ágakon láthattok még pillangókat is. Ilyen origami pillangók kerültek az ablakra is, csak azok áttetsző papírból.
Balra láthatjátok hogyan kell hajtogatni őket. Szerintem nagyon egyszerű és klassz, hogy ilyen 3D-s lesz. (fotó: pinterest).

 A kész pillangók kétoldalú ragasztószalaggal kerültek az ablakra és még ott is vannak, szóval ez a módszer tartósnak tűnik. :)




































A következő dekorációhoz szükség lesz művirágokra. Nekem volt itthon pár régi is, amik elég koszosak voltak, de egy kis forróvizes öblítés és egy kevés szappan újjá varázsolta őket. Csak kicsit lassan száradtak meg (kb 1 nap).
A virágok fejét és a leveleit le kell szedni a szárról (gyakorlatilag le kell csupaszítani).

Kelleni fog még hungarocell gömb. Erre jönnek a virágfejek. Rendezzétek tetszőlegesen a virágokat és ragasszátok a gömbre. Fontos, hogy olyan ragasztót válasszatok ami nem marja szét a hungarocellt.
Én két ilyen gömböt is készítettem. Az üresen maradt helyeket levelekkel töltöttem ki, de ha Nektek van elég virágotok és nem szeretnétek leveleket rátenni, lehet csupa virág az egész. :)




Ez a húsvéti kép szerintem nagyon egyszerű, viszont annál aranyosabb. *.* Annyira megtetszett, hogy rögtön elkészítettem fehérben is.


A hozzávalók:
  •  képkeret
  • vászon anyag
  •  festék (textil festék lenne a legjobb, de nekem csak tempera volt és azzal is működik)
  • fonal
  • egy nyuszi alakú sablon.
Sablont akár magatok is rajzolhatjátok, de használhatjátok ezt is.






Első lépésként ceruzával halványan rajzoljátok körbe a sablont, majd fessétek ki (a körvonalaknál óvatosan).

Az enyém egy kicsit foltosnak tűnik a képen, de valójában egyáltalán nem feltűnő.
A következő lépés a keretezés. Ez, mivel a zsákvászon elég merev anyag, nem is olyan egyszerű. Az én keretem hátlapja elég hajlékony volt, ezért a benne lévő üvegre rögzítettem az anyagot. Ahhoz, hogy mindenhol feszes legyen, a széleit kétoldalú ragasztóval odaragasztottam az üveg hátuljára, végül beletettem a keretbe.
Az utolsó lépés a nyuszi bojtja. Bojtot sokféleképpen lehet készíteni. Az enyémek elég bénák lettek, mert akkor még nem tudtam, hogy villára tekerve a legegyszerűbb. :)
A bojtot aztán a nyuszi fenekére kell ragasztani és kész is. A ragasztáshoz én ragasztópisztolyt használtam.









Van még néhány ötletem, amiket (még) nem sikerült megvalósítani, de teszek róluk egy-két képet, hátha kedvet kaptok. (fotók: pinterest)

Ha sikerül ilyen selyem anyagokat olcsón szereznem, tuti megcsinálom. Nagyon szépek. :)

 Ezt még idén kipróbálom, az eredményt remélhetőleg a leendő Facebook oldalon láthatjátok majd.

 Ehhez minden megvan, csak nem tudnám hová tenni, ha elkészülne, már nincs hely a falakon. :/



































Remélem tetszett Nektek ez a bejegyzés. Ha elkészítetek valamit ezek közül, írjátok meg vagy küldjetek képet. :)

Dóri

2015. január 25., vasárnap

DIY gyűrűk

Sziasztok :)

Ma néhány ötletet mutatok nektek, hogyan készíthettek egyszerűen szép gyűrűket.




Az egyik fajta gyűrűhöz szükségetek lesz néhány gyűrű alapra és különböző szép gombokra, régi brossokra esetleg kövekre vagy régi pénzérmékre. Kelleni fog még pillanatragasztó is, vagy valamilyen ékszerragasztó. Annyi az egész, hogy az alapra kell ragasztani, azt amiből gyűrűt szeretnétek.
A kedvencem
amit az első kis képen láthattok, mert az egy régi brossból van, ami még a dédmamámé volt vagy még régebbi.



 A másik fajta gyűrűhöz, olyan alapra lesz szükség aminek van egy kis pereme és ebbe illő kis üveglencsére (ezeket hobbiboltban tudjátok beszerezni). Ezt a fajta gyűrűt nagyon szeretem, mert bármilyen képet bele lehet tenni. Lehet arckép, monogram vagy valamilyen minta ami tetszik nektek. A kiválasztott képeket a lencse méretéhez kell igazítani és aztán kinyomtatni. Érdemes először a lencsét a képre ragasztani aztán körbevágni, nehogy kicsi legyen. Itt ne pillanatragasztót használjatok, hanem valami lassabban száradót, mert nem biztos, hogy elsőre tökéletesen jó helyre sikerül rakni a lencsét. Ezután a képes lencsét az alapba bele kell ragasztani és kész is. Ugyanez megvalósítható medálban is, a hobbiboltokban lehet kapni ilyeneket, bele illő lencsével. (Ilyet is tervezek csinálni.) És, ami még nagyon tetszik nekem az ez a karkötő, el tudom képzelni például családi képekkel anyáknapi ajándéknak.





Volt még egy ilyen különleges gyűrű alapom, amit csak egy pici kővel egészítettem ki.








Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés és elkészítitek valamelyik gyűrűt, ha igen osszátok meg velem is. :)

Puszi,
Dóri

2014. december 30., kedd

Szilveszteri smink

Sziasztok :)

Mindjárt vége ennek az évnek, nem sokára 2015, pedig nagy nehezen sikerült megszoknom, hogy 2014-et kell írni a dátumoknál. :D Na, de ennek az évnek az utolsó nagy eseménye a szilveszter. Ma két egyszerű szilveszteri sminket mutatok nektek. (A képek nem a legjobbak, bocsi, de ma valahogy semmi se akart összejönni.)



Az első sminket egy körömlakk ihlette, amit karácsonyra kaptam. Ennek a színei és a csillogása a szilveszteri tűzijátékot idézi fel bennem.


 Ennél a sminknél nem az alapozás az első lépés, mert felesleges lenne, a lehulló csillámok miatt.
Szükség lesz egy-egy darab celluxra. Mindenek előtt ezt ragasztottam fel úgy, hogy összekösse a szemem sarkát a szemöldököm végével.
Első lépésként szemhéjalapot kentem az egész szemhéjamra (ettől sokkal intenzívebbek lesznek a színek és az egész smink tartósabb). Euztán a belső szemzugtól kezdve tettem fel a színeket: sárgát, narancsot, egy kicsit sötétebb narancsot és végül a külső V-be egy kis pirosat. Alaposan összemostam a színeket, majd felfelé egy kicsit elsatíroztam az egészet, hogy ne legyenek éles vonalak.
Majd jöhet a szempillák tövébe a fekete szín, egy kis lapos ecsettel és fekete szemhéjporral rajzoltam meg a vonalat. Persze használhattok tust vagy szemceruzát is, csak arra figyeljetek, hogy a szempillákhoz minél közelebb húzzátok a vonalat. Aztán kihúztam a vízvonalat alul-felül.
Jöhet a szempillaspirál és aki szeretne ragaszthat (nagy) műszempillát is,elvégre szilveszteri smink. :)
És ami ennek a sminknek a lényege a csillogás. Nekem csak olyan csillámporom volt itthon amihez kell valami, amibe beleragad. Én egy átlátszó szempillaspirált érintettem párszor a szemhéjamhoz és abba ütögettem bele a csillámokat. (Ha erre van jobb ötletetek, írjátok meg :) ) Hagyni kell egy kicsit száradni csukott szemmel, aztán le lehet húzni a celluxot és egy szép éles vonalat fogtok kapni.
Ezután jöhet az alapozás és a többi a szokásos módon.


A második smink inkább azoknak való, akik jobban szeretik a szájhangsúlyos sminkeket. (Én pl odavagyok az erős rúzsokért *.*)

Mielőtt bármihez nekifogtok tegyetek az ajkaitokra valamilyen ajakápolót, mert a száj lesz a középpontban, szeretnénk, ha szép és ápolt lenne :)
Ennél is inkább a szemsmink elkészítése után érdemes alapozni. A szem csak egy egyszerű sötétbarna füstös szem. A szemhéjpúder amit használtam szerintem eléggé csillámos ahhoz, hogy megállja a helyét szilveszterkor is. Egy erősen dúsító szempillaspirált használtam, alul felül kihúztam a vízvonalat is.
Jöhet az alapozás és a többi.

Legvégül a száj: először kontúroztam, (ez nagyon fontos az erős rúzsoknál) aztán óvatosan befestettem az egészet. Ha nem sikerül tökéletesen a kontúrozás, ne ijedjetek meg, tegyetek egy kis korrektort egy pici ecsetre, azzal óvatosan ki tudjátok javítani az apróbb hibákat.
Sokkal tartósabb lesz a rúzsozás, ha az első festés után lepúderezitek és újrafestitek az ajkaitokat.



Használt termékek:

1. smink:

  • Alverde szemhéjalap
  • 88 színű Miss Rose paletta
  • Essence átlátszó szemöldök- és szempillazselé
  • Manhattan nail art glitter
  • a szempillaspirál márkája sajnos lekopott a sok használattól, így azt sajnos nem tudom megmondani :/

2. smink:

  • Alverde szemhéjalap
  • miss sporty barna szemceruza (002 árnyalat)
  • essence quattro szemhéjpúder (15 most wanted)
  • ugyanaz a szempillaspirál, mint az előbb
  • Avon true black szemceruza
  • Alverde szájkontúrceruza (17 secret red árnyalat)
  • Manhattan folyékony rúzs (005 mystic midnight)
  • Manhattan cover stick korrektor (1 naturelle)


A novemberi haul bejegyzés (itt megtalálod) óta több alkalmam nyílt kipróbálni az új palettámat és az új ecseteimet is. Az ecsetekért egyenesen odavagyok, nagyon jók. ^^ A paletta is nagyon jó bár a látszat csal, a színek nem annyira vibrálóak felkenve inkább pasztelles árnyalatok.

Remélem tetszett Nektek ez a bejegyzés. Mindenkinek boldog újévet és jó bulizást ;)

Dóri

2014. december 22., hétfő

Last minute DIY karácsonyi ajándékötlet

Sziasztok :)

Ma egy last minute karácsonyi ajándékot mutatok Nektek. Ha hozzám hasonlóan a karácsonyi ajándékokat az utolsó pillanatra hagytátok, akkor ez jól jöhet. :)

Ez inkább egy csajos ajándék, egy fürdőzős csomag. A csomag egy része a fürdőbomba, amiről már írtam egy bejegyzést (a receptet megtaláljátok itt). Annyit változtattam, hogy most szárított virágok helyett ételfestéket kevertem bele (csak 1-2 cseppet, nehogy megfogja a bőrt fürdés közben), és egy félbevágott teniszlabdával formáztam őket gömb alakúra. Idén is csináltam levendulásat, meg citrom és mézeskalács illatút. Az utóbbinak szerintem semmi köze a mézeskalácshoz de jó az illata.
Ha már mézeskalács, íme a hétvégi alkotásunk egy része. :)

Került a csomagba még fürdősó. Ennek az alapja a keserűsó, amit gyógyszertárban tudtok beszerezni.
  
Hozzávalók:

  • 20 dkg keserűsó
  • 10 dkg tengeri só (lehetőleg nagyszemű)
  • 1 evőkanál valamilyen tápláló olaj (én most mandulaolajat használtam, de jó a kókusz- vagy olivaolaj is)
  • illóolaj ízlés szerint
  • színezék, ha színes fürdősót szeretnétek
  • valamilyen szép üveg, amibe teszitek a kész fürdősót

Először a kétféle sót kell összekeverni (ne kóstoljátok meg mert a keserűsó hasmenést okoz :D ), aztán jöhet az olaj, illóolaj és a színezék. Jó alaposan el kell keverni és már lehet is üvegbe tenni. Természetesen lehet nagyobb mennyiséget is csinálni, nekem ez a három üveg kb 40 dkg keserűsóból készült.

Én most citromos-narancsos illatú fürdősót készítettem és mivel sárga színezékem nem volt, világoszöld lett.

Remélem hasznos volt Nektek ez a poszt. Ti hogyan készültök a karácsonyra?

Dóri

2014. november 21., péntek

Novemberi HAUL

Sziasztok :)

Ma az új szerzeményeimet mutatom meg nektek, Egy új sminkpalettát és egy ecsetkészletet vettem nemrégiben.
A palettát az Ázsia centerben vettem, Miss Rose 3D professional make-up 88 shades matte eye collections. A színei gyönyörűek, de talán a világosabb árnyalatok lehetnének picit pigmentáltabbak. Még nem készítettem sminket vele, csak az ujjammal nyúlkáltam bele, de eddig nagyon elégedett vagyok.

A másik új szerzeményem egy ecsetkészlet, amit a newdress-ről rendeltem. 10 darab ecset volt 1500 ft körül, akciósan. nagyon megéri, még úgy is  ha nem akciós. Van a készletben, alapozáshoz, pírosítóhoz/ prúderezéshez való ecset, illetve több kicsit a szemre. Most következik egy csom kép, amin láthatjátok őket egyesével is.






















 



 

Nagyon örültem ezeknek, mert már nagyon szerettem volna pár normális ecsetet a paletta színeibe meg rögtön beleszerettem, nem tudtam ott hagyni.

Remélem tetszett :) A legközelebbi bejegyzésben ebből szeretnék sminket készíteni, van ötletetek?

2014. október 29., szerda

Halloween-i vadmacska smink

Sziasztok :)

Szünet van! :D Ma csak egy kis halloween-i smink ötletet hoztam nektek. Sajnos a készítésről nem is lesznek képek mivel nem vagyok otthon a héten.

 Igen, ez egy igazi vadmacska smink. :D Nem nehéz csak egy kis türelem kell hozzá.

Ennél a sminknél nem a szokásos módon alapoztam, kitettem egy kisebb mennyiségű alapozót egy tálkára és egy barnás-aranyos árnyalatú szemhéjfestékkel összekevertem. Ez került az arcom szélére körbe jól eldolgozva. Majd ismét egy kevés alapozót nyomtam a tálkára csak most fehér szemfestékkel kevertem. Ebből a homlokomra, az orromra, az arccsontomra és egy kicsit az államra tettem (mint egy highlighter-t, csak sokkal erősebben).

A szemöldökömet most jóval világosabbra festettem, hogy ne legyen túl hangsúlyos.

A szememre barnás- aranyos árnyalatok kerültek, egy világosabb a mozgó szemhéjra és egy sötétebb a mélyítővonalba illetve egy fehér szín a szemöldököm alá.

A szememet két ecset segítségével festettem. Az egyiket az orrom és a szemem sarkának vonalában odatettem a másikkal ennek mentén festettem cicás formára.(használhattok celluxot is, de azt az "alapozás" előtt különben leszedi a festéket.) Vastag cicás tusvonalat húztam, aminek a belső sarkát is meghosszabbítottam, végül jöhetett a műszempilla.


Ezután azzal a barna színnel, amit először az alapozóba kevertem, kontúroztam. Ne féljetek az erős kontúroktól, most nyugodtan eshetünk túlzásokba. Nem csak a szokásos helyen kell ehhez a sminkhez kontúrozni, az orrom körül a szám sarkáig egy fordított szív formát készítettem. A szívforma belsejébe, illetve ahova a fehér alapozó került tettem egy kis plusz fehér szemhéjfestéket.

Az orromat, a számat és a pöttyöket vízálló szemhéjtussal festettem. A pöttyök igazából kis szabálytalan C és O betűk.

A fejemre majd egy cicafüles hajpánt kerül és lesz rajtam valami párducmintás ruhadarab (nem az összes, mert az szerintem már sok).

Remélem tetszett. Ti minek öltöztök idén halloweeen-kor? :)
Dóri